Balogh László helytörténész és a békebeli Debrecen
Formabontó leszek. Nem a KEDVENC UTCÁMRÓL emlékezek meg, hanem arról a békebeli városról, ahol felnőttem, ahol az első lépéseimet megtettem.
Első lakóhelyem a Füvészkert utca 5. számú ház volt, ahol Apámmal-Anyámmal egy szoba-konyhás komfort nélküli pici lakásban laktunk, még hármasban. WC kint volt, bár a pelenka miatt ennek hátrányát még nem éreztem. Az udvarban öt lakás volt, különböző komfortfokozatokkal. A ház tulajdonosa Édesanyám és apai nagyszüleim voltak, de emellett ott lakott a Keresztanyám és az unokatestvéreim közül páran. Nekik volt fürdőszobájuk és benti WC-jük. Az utcafronton egy cipész KTSZ üzemelt, ahol sokat lógtam-bámészkodtam az ott lévők nagy örömére. A ház előtt egy játszótér volt, ahol sok kisdiák s jómagam is játszottam. A Mester utcai pékség felől isteni kenyérillatot hozott a szél.
Első óvodám a Péterfia utcán volt, amely a mai Párizsi udvar helyén állt. Akkor még nem volt saroktelek, mert a Hunyadi utcát csak a városrendezés oltalma alatt munkát végző buldózerek alakították ki. Hol Anyám, hol anyai nagyapám vitt és hozott az óvodába, a Gambrinusz köztől gyalog mentünk. (Papa és Mama voltak a házmesterek abban a tornyos házban, ahol a Művész mozi volt.) Hatalmas távolság volt ez a cirka 800 méter egy apró gyermeknek. Útközben a Kálvin tér egyik üzletében nagypapám egy kiflit vett nekem, melyből még délutánra is maradt szikkadt darabok és morzsa formájában, a zsebemben. Persze útközben minden új villamos (Bengáli) elhaladtakor meg kellett állni, melyeket megbámultam. Persze akkor még léteztek a belvárosi villamos-szárnyvonalak, melyek felszámolásában éppen az a szakember vett buzgón részt, aki a mai kettes villamost megtervezte. Természetesen gyermeki áhítattal néztem az akkoriban még kevés számban közlekedő „faros buszokat” is. („De tiéd ez a pillanat, Míg szürke buszod elhalad” – szöveg Földes László)
A maradandóság városa azonban csendben megváltozott. A buldózerek, markológépek utcákat nyitottak, házakat, városrészeket tüntettek el, helyet csinálva az újnak. Ha nem változott volna semmi, akkor a betűvetést a volt Gazdasági Akadémia helyén működő általános iskolában tanulhattam volna meg. De a történelem közbeszólt. A Hüvelyes utca sarkán álló szinte plafonig salétromos falú épületnek és lakóinak menni kellett, helyet adva az újonnan épülő művelődési központnak. (Persze a ház helyén a jóléti társadalom megálmodójának, V.I. Leninnek a szobrát állították fel, az említett komplexum ettől nyugatabbra került.) A ház lebontása miatti kárpótlással mindenki jól járt. Papáék a kapott pénzből egy nagy böszörményi házat vettek szőlőskerttel, mi pedig egy vadonatúj tanácsi lakást kaptunk, ahol a WC bent volt, és a hideg-meleg víz a falból jött. Egyedül a helyi irodalom nagyjai szomorkodtak, mivel a város vezetői megígérték, hogy Kölcsey Ferenc egykori lakhelye megmarad és irodalmi múzeum lesz belőle.
Ez Debrecen, nem Disneyland…
Fotók: Löki Viktor (Streets of Debrecen)
A szerző gyermekkori fotói a fent idézett helyekről:
