Debrecen, Magyarország második városa sokszínű turisztikai kínálattal várja a látogatókat. A város természeti környezete, a magyar történelemben betöltött szerepe, kulturális és épített öröksége, fesztiváljai és szabadidős programlehetőségei megannyi élményt kínálnak. Debrecen természeti és kulturális értékeit tematikus városnéző túrák keretében is van lehetőség felfedezni. Ezek közül a Nagyerdő épített öröksége és természeti kincsei, valamint a zsidó negyed épített és kulturális öröksége mentén kínálok most egy-egy tematikus túrát, melyeket gyalog és/vagy kerékpárral az év bármely időszakában akár egyénileg, akár csoportosan is bejárhattok.
Debreceni zsidó örökség túra
Debrecenben található Magyarország legnagyobb vidéki zsidó közössége. Történeti források szerint az első zsidó kereskedők az 1780-as években érkeztek a kereskedelméről és vásárairól híres Debrecenbe, ám betelepülésüket 1840-ig nem engedélyezte a város. Az 1852-ben alapított debreceni zsidó hitközség 1890 és 1914 élte fénykorát, melynek az elsővilágháború vetett véget. A 20. század elején virágzó, 12 ezres zsidó közösség sorsát a második világháború pecsételte meg, az 1944-es deportálásoknak köszönhetően a zsidóság fele a Holokauszt áldozatává vált, a túlélők többsége pedig emigrált. A megmaradt kis létszámú helyi közösség ma is aktív egyházi és közösségi életet él, örökségét, hagyományait ápolja. A debreceni zsidóság életében egykor fontos szerepet játszó, ám több esetben ma már nem létező helyszíneket, valamint a zsidó örökség ma is látható emlékeit, épületeit bejárva képet kaphatunk az egykor virágzó debreceni zsidóság mindennapjairól, szokásairól és kulturális örökségéről.
Túra útvonala: Petőfi tér – Szent Anna utca – Piac utca – Kossuth tér – Hatvan utca – Pásti utca – Bajcsy-Zsilinszky utca – Kápolnási utca – Simonffy utca – Monostorpályi út (+ Zemplén)
Távolság: 8 km
Időtartam: 3-4 óra
Célközönség: 14 év kor felettiek
Túra módja: részben gyalogos, részben kerékpáros
Nagyerdei túra
A Nagyerdő Magyarország és Európa egyik legrégebben védett területe, hazánk első természetvédelmi területe. A Nagyerdő egyedülálló természeti értékei, izgalmas társadalomtörténete és gazdag épített öröksége Debrecen kulturális örökségének fontos része. Az évszázadokon át „vaderdőként” kezelt területet évszázadokon keresztül erdőgazdálkodásra, fakitermelésre használtak, a 19. század elejétől vált Debrecen életének szerves részévé vált. Parkosítását követően a debreceni polgárok kedvelt kiránduló- és nyaralóhelye lett, ahol a 19-20. század során sorra épültek a patinás villák és nyári lakok, majd számos szabadidős, kulturális és sportlétesítmény. A debreceni Nagyerdő ma a város népszerű rekreációs övezete, ahova nemcsak a helyiek, de a városba látogató turisták is előszeretettel látogatnak ki. Megismerésére egy kellemes séta vagy kerékpártúra keretében van lehetőség, melynek során nemcsak a városrész természeti értékei és épített öröksége, de Debrecen hely- és társadalomtörténete is megismerhető.
Túra útvonala: Bem tér – Simonyi út – Medgyessy sétány – II. János Pál Pápa tér – Pallagi út – Vigadó tér – Békás-tó – Egyetem tér – Debreceni Egyetem Botanikus Kertje (+ Pallag és az Erdőspuszták)
Távolság: 5 km
Időtartam: 3-5 óra
Célközönség: minden korosztálynak ajánlott
Túra módja: részben gyalogos, részben kerékpáros
A projekt a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program támogatásával valósult meg.