Épületbejárás a a Görögkatolikus Metropólia Hivatalában

Egyszer egy borskóstolón már jártam a Görögkatolikus Metropólia Hivatalában a Petőfi téren és már akkor leesett az állam, hogy a kívülről láthatóan nem mai, ám annál szebb épület belülről mennyire modern. A minap örömmel mentem vissza, amikor az Építész/kul/túra nagyszerű és hiánypótló kezdeményezéseként egy vezetett épületbejáráson vehettem részt.

A bejárást Kasuba János építész vezette, aki maga is dolgozott az épület felújításán 2015 és 2017 között. Nem ez volt az 1912-ben épült palota első megújulása, 1944-ben egyszer már súlyos károkat szenvedett a légitámadások során, ami után romjaiból kellett újjáépíteni több szárnyát. Legutóbbi megújulása 2017-ben igazán egyedire sikeredett, a több mint százéves épület ugyanis megőrizve eredeti karakterét belül hatalmas üvegfelületekkel és modern építészeti megoldásokkal bővült.

A helyiségek a történelmi bútorok stílusát utánzó stílbútorokkal, gyönyörű csillárokkal újultak meg, helyet kapott köztük iroda, tárgyaló, előadóterem, szolgálati lakás és vendégszoba, sőt, még egy ikonfestő műhely és egy kápolna is. Utóbbi még nem teljes, hiányzik az ikonosztáz és még várat magára az oltár felszentelése.

Az épület hatalmas előterében tárul fel leginkább a régi és a modern közti különleges harmónia, amit a hangulatos körfolyosók, az impozáns üvegfelületek, a nyílt és zárt terek közti egyedi építészeti megoldások tesznek élővé. Nem véletlenül nyerte el az épület a különdíjat a 2019-es Év Háza pályázaton.

Különleges alkalom volt bejárni az épület tereit és megismerni a történetét. Egyet sajnálok csak, hogy a kiállításoknak, koncerteknek és más rendezvényeknek otthont adó fedett átriumban nem valósult meg a bibliai édenkert, amit eredetileg odaképzeltek a tervezők. Igaz, növényből így sem volt hiány, így oda tudtam képzelni.