Csobai Erika blogger (Különc Királylány) és a Baksay Sándor utca
„Ó, annyira feldobta a napom és annyira izgalmas…” – csusszant ki a számon, amikor megkaptam a felkérést, hogy mutassam be a kedvenc debreceni utcámat.
Kezdhetném azzal, hogy 43 évig éltem ugyanabban az utcában, ugyanabban a lakásban. Folytathatnám azzal, hogy igazából én csak pár éve tudtam meg, hogy nem is a Nagyerdőn lakom, hanem csak az alján.
Cikáznak a fejemben az emlékek, 43 év emlékei. Most sorolhatnám tényszerűen, hogy ezt az utcát először 1927-ben említik meg, hogy az utca nevét viselő Baksay Sándor költő, író, műfordító és még református püspök is volt, de igazán ez nem is annyira lényeges…
Szavak, melyek pörögnek a fejemben: Apa, Anya, Cenci mama, Imre bácsi, Csuti kutya…
A szüleim, akik már nincsenek velem, a gyerekkorom milliónyi emléke, szomszédok, arcok, házak. A kamaszkori hazaosonások, a tavaszi illatfelhő, a hársfák szegélyezte utca. Szabadság strand, Szikla, Hódos, Loki, vonulások, szurkolók, bajnokcsapat, ünneplés, verekedés, rendőrség, Tankcsapda, koncertek, szurkolás, buli, iskola, barátok. Az első csók, az első szerelem, majd a második, a sokadik, gyerek, gyerekek. Búcsú, dobozolás, költözés. Új élet, talpra állás, búcsú, csomagolás, költözés.
Egy egész élet fél utcába bezsúfolva. Egy kis utcarészlet, ami tulajdonképp pár ház csupán és nem is az egész utca, csak a fele, hiszen a Baksayt a Kassai út kettészeli. Az én életem utcája a Hódos Imre Sportcsarnoktól a Hadházi útig tart.
Sokan csak átrohannak rajta reggelente munkába sietve, nekem minden egyes repedés a járdán egy emlék, egy szívdobbanás.
