Izgalmas épületbejárást szervezett második alkalommal is az Építész/kul/túra. Ezúttal egy modern és egy több mint százéves műemlék épületet látogattunk meg a tervező Győrffy Zoltán építész szakvezetésével.
Első utunk a Bordás Péter tervezte Nagyerdei Stadionba vezetett, azon belül is a Debreceni Egyetem fejlesztésében megvalósult Sportdiagnosztikai Életmód és Terápiás Központba. Nem vagyok egy focirajongó, de az új Nagyerdei Stadion, ahogy modern építészeti megoldásaival beleolvad a Nagyerdei környezetbe, mindig lenyűgözött. Ennek hátsó lelátója alatt kapott helyet a sportdiagnosztikai központ, ami a tervezők számára leginkább belsőépítészeti kihívásokat tartogatott a tervezés során. Győrffy Zoltán – elmondása szerint – szeret kísérletezni a formákkal, színekkel és anyagokkal, így az első ránézésre nem különösebben érdekes látvány mögött a tervező segítségével feltárult a belsőépítészeti koncepció és új megvilágításba került a helyiség.
Az üvegfalak mögött létesített központ műgyanta fala és padlója szinte egybeolvad, csak a kék szín két különböző árnyalata “vágja ketté” az egységet. A folyosó két szárnyán a város színei, a kék és a sárga áraszt sajátos hangulatot, amit az álmennyezet hosszú LED lámpái és a DNS spirált mintázó ülő bútor tesz még különegesebbé. A helyiségben a központ profiljához illően orvosi szobák, kezelők és tornaszoba kapot helyet. Nekem a bejárat hatalmas üvegfelületei és a szabályos mértani formák tetszettek a legjobban.
A Nagyerdei Víztornyot mindenki ismeri, szereti, így vagyok ezzel én is. Az 1912-1913 között Adorján Dezső gépészmérnök és Fried Aladár Sándor építési vállalkozó tervei szerint épült, ma már műemlék épület Debrecen egyik legklasszabb helye. Felújítása 2015-ben valósult meg az egyetem felkérésére Győrffy Zoltán és Novák Róbert tervei szerint.
A sportdiagnosztikai központhoz hasonlóan ennél az épületnél is voltak építészeti megkötések a felújítás során, itt a vízeállátás (a kupola 1 millió liter vizet tárol), a Borsos József tervezte téglafal és a föld alatti hatalmas betontalapzat adta a korlátokat. Ezekhez igazodva kapott új külsőt és funkciót az épület. Az egykori szolgálati lakás helyén alakították ki a kávézót, de helyet kapott benne a süllyeszett bejárat szintjén egy kiállítótér, a kupola alatt pedig egy kilátó, ahova a bátrabbak a program végén fel is mászhattak. Az épület érdekessége, hogy száz év után a mai napig biztosítja a Klinikák vízellátását, miközben az egyik legmodernebb, legsokoldalúbb épülete és leglátogatottabb élményközpontja lett a városnak.
A Nagyerdei Víztorony felújításáról bővebben: https://epiteszforum.hu/a-nagyerdei-viztorony-felujitasa